KÉT KARODBAN Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.

Szakítottunk.

Te véresre csókoltad a számat

és lihegve kértél, hogy maradjak.

Nem maradok.

Menj be szépen, én meg elindulok

a mérföldkövek között a sárban.

Mit nézel?

A hófehér éjek után ugy-e

könnyező, foltos olvadás szakadt.

Hallod?

A vézna fákban a nyarat

siratják most a korhadt téli szentek.

Ne sírj.

A könnytől csúnya lesz a szemed

és nem bírom folytatni, ha könnyezel.

Hallod-e?

Szél szánkázik zúgva a dombokon

és itt teelőtted fodros a sár.

Megértettél?

Sár. Sár és gyülölet van az alján

minden csillogó, nagy szerelemnek.

Most menj.

Érzem, hogy imádlak és gyülöllek

és ezért most itthagylak az úton.

Kedvesem.

Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha

találkozunk, talán újra kezdem.

Menj már.